Versek
Tarsolyomban tartalak
Tarsolyomban tartalak
Mint egy féltett talizmánt
Kővé dermedt szívemet
Te oldod fel
Éltető fényed arcomat
Gyengéden simogatja
Szemeidből ősi erő sugárzik
Körbe ragyogja lelkem
Szavaid, mint az éltető
Friss forrás vize
Csókjaid az elveszettnek hitt
Titkos szigetre hív
És mi most
Megérkeztünk.
Bársonyos leheleted
Bársonyos leheleted
Tarkómat érinti
Amint hátulról átölelsz
A peronom várva
A vonat késését kívánva
Most az egyszer időben érkezik
El kell, hogy búcsúzzunk
Csókjaidba bújva rúzsom eltűnik
Mi tudjuk, de mindhiába
Hogy a jövőnk nem létezik.
Nyári délután
Az akácfára aggattam
Pajzán gondolataim
Hogy tisztán lépjek be a házba
De mindhiába
Tereád várva
Gondolataimban elveszve
A lepedő hűse
Oly hívogató
Lábikrám kivillan
A ruhád lepottyan
S a délutáni nap melege
Süt be az ablakon át
Finoman érintve bőrünket
S mi, kimondtathatatlanul is tudjuk
Nekünk most megállt az idő.
Üveg szív
Törékeny szívemet
Formázza az üvegfúvó
Türelmetlenül álldogálsz
Muránói? - kérded hetykén
Nem, csak a sajátom
Varázsport szórsz rám
De homok megy a szemembe.
Fiatal szerelem
A mezőn feküdtünk
A pipacsok között
Egész életünket eltervezve
Hittük, hogy a szerelem örök
Csak Nietzsche-n vesztünk össze
Álmainkkal védtük azt
Mi eltörött bennünk
Az út során
Sokáig hadakoztunk a világ ellen
De mi lettünk az áldozatok
Szívünk heves dobbanása lankadt
Utána évekig kerestük újra
Mással azt az igaz mélységet
Melyben szívünk a lelkünkkel egybekelt
Vajon áldás volt-e vagy isteni tréfa az
Mit a Teremtő oly bőkezűen adott nekünk?
A Duna partján
Még csak délután kettő volt
De a szemed már lángolt
A sivatag perzselő melege
A völgyek hűsítő mélysége
Keveredett benne
Ahogy a derekam átfogtad
Ott a Duna partján
A padba vésted nevemet
Verset citáltál
S én a szádat néztem
Ahogy a szavakat formálja
A kutya mellettünk csaholt
Vigyázta, hogy a szerelmünk
Titokban maradjon
S mi szétolvadva mentünk tovább.
Házi Don Juan
„Figyelj már!” - vágtam hozzá türelmetlenül
Pedig csak egy ölelésre vágytam
A szavaimmal büntettem
Amiért nem találja ki gondolataimat
„Bezzeg az a férfi!”
- Melyik? - kérdezte idegesen
Mert épp a híreket nézte
„Az, akit abban a filmben láttunk -
A Belmondo…
Miért nem tudsz te is olyan lenni?”
„Azért, mert ez a valóságos élet!”
Erre én duzzogva átvonultam
A másik szobába
Tudván, hogy engesztelve
Utánam jön
Ő, egy házi Don Juan.
Kerti alma
A szívemet féltve tárom ki
Mint a titkos kert kapuját
Te óvatosan haladva odaérsz hozzám
Vigyázok ki ne tépjelek a gazzal
Te kiragyogsz e kertből
Most ne a szavaiddal beszélj
Ajkad ízes, hangod mély
Ölelésed mint a napsütés
Ismerős, de mégis mindig új
Majd mondod a régi viccet:
„Te biztos, hogy az égből pottyantál ide”
„Nem, csak Sopron felől jövök”
Mondom rá nevetve
És pihenünk, hogy újra játszhassunk
Ez az alma de nagyon édes
Tudják ezt a szerelmesek
Kik átélték e nemes csodát.
Királyfiból béka
Az arany színű, csillogó szív feketévé vált
A szavak hiánya mely kiölte fényét
Fuldokolva taszította ki a reményt
Vissza többé nem térő édes lehelet
Nyakszirtem érzi hiányát
De ő már alussza álmát
Megint túl korán jött el az éj
A béka megette a királyfit
Mikor felkelsz szemeimbe nézel
Kedves bókokkal halmozol
A hazugságot meddig tartjuk fenn
És minek
Futok valami után, ami nem az az enyém
Akarom mert egomnak kell
Bár lelkemnek nem
Most mit lehet csinálni
Melyik az erősebb
Hogy döntsem el?
A tolvaj
Csónakkal menekült az éj leple alatt
Vadul evezve vitte lelkem titkait
Mind ellopta kéjesen
S most itt vagyok üresen
Belém lát az ki szemeimbe néz
Már nem csordul a méz
Mint szoknyámon a folt
Íze olyan édes volt
Mint a hazug szavaid
Kimosni nem lehet
Abból már tégedet
Búskomor szívemet
A csend nem gyógyítja
De őrületbe kergeti
Könnyeimmel növesztem a fügefát
Lásd, még az is elképedt
Ahogy kesernyés terméséből
Táplálom emléked.
Borban áztatott lelked
Borban áztatott lelked
Száll az égen át
Miért nem figyeltél arra
Mit én mondtam el
De már vagy százszor
Hogy boldog csak úgy lehet lehetsz
Ha nem csak magadra figyelsz
Hanem ránk is
És miért léptél át nélkülem
A titkos kert kapuján
Hol csalogatva várt
A mennyországnak álcázott
Luciferi Éden.
Miért nem mondtad el
Miért nem mondtad el
Miként szeretnél élni
Velem
Ki kérdi
Tán az őt elhagyó lányok
Kik, mint a bányarémek
A sötétből tűnnek elő
S a gyengülő akaraterő
Feszengve tart vissza Téged
Múltad kitárulkozó bájai előtt.
A szavaiddal megadtál mindent
Szavaiddal megadtál mindent
De a tetteiddel halálra ítéltet őket
Nem tanult a szív, hogy megvédjen
Az újabb csalódások ellen
Visszajöttél életembe
S ismét megihletsz
Mikor fájdalommal illetsz
Őszül már a kérő
Hazudni is késő
Nem kell már a nász
A puha húsba, mint éles szike
Vág bele a rideg csönd
Mely minket elválasztó
Nem volt es nem is lehet más
Csak egy újabb csalódás
Más ruhába öltözve ragyog
A sután kezelt torz igazság.
Itt maradt lélek
Úgy száguldozol a széles utcákon, tereken
Mint egy itt ragadt még élni vágyó lélek
Mely már csak önmaga számára létezik
Nekem csak éjjelente jelentkezik
Miért nem teszed magadat hús-vérré
A tudatod behatol a szívembe
Mint a frissen vágott fű illata, úgy érezhető
Az idő mely nekünk még járt volna
A közelből hallom a torony hangját
Szólsz de hang nem jön ki a szádon
Már megint Veled álmodtam.
Palkó udvarol
Kegyed lábikrája
E kerület legszebb bája
Még tantestületünk is
Megcsodálja
Ez kétségtelen
Ennek nincs párja
Talán csak az Ön
Másik lábacskája.
Fényt és támaszt adsz
A kálváriát végig járva
Sebeimet eléd tárva
Támaszt keresek én
Benned meglelem
Az út során elvesztett fényt
Velem vagy a szívemben
Ha az ég felé nézek én.
Tűzgolyó
Mögém bújva próbálsz
A valóság elől elbújni
Arcod fénylik
A hazug szavak bukdácsolva
Hagyják el a szádat
Mely egyszer menedék volt
Most tűzgolyót lövell felém.
Még mindig
Ajkadról lecseppenő méz
Bűnbe kerget ismét
Bár hajad már gyér
Vágyad még mindig elkísér.
Egy jó szó
Egy jó szó az anyaméhből kiszakadva
Egy jó szó a gyermeki bántalomra
Egy jó szó a hazától távol
Egy jó szó, ha a szerető máshol
Egy jó szó
Mi a világ rendjét visszaállítja.
